Ex libris - egy kis kultúrtörténet
A 20. században egyre gyakoribbak lettek a nagyalakú ex librisek. Ez leginkább azzal magyarázható, hogy a könyvjegyek nagy része már a gyűjtők számára készült, egyre inkább eltávolodtak a könyvektől és önálló életre keltek, cseretárggyá váltak és legtöbbjük egy-egy szép albumba került, eredeti szerepkörétől megfosztva.
A század elején uralkodó stílusirányzat, a szecesszió különösen inspirálta a kor művészeit.
A századforduló idejére az ex libris immár teljesen túllépett eredeti funkcióján.
Mivel kivitelük mind igényesebb lett, egyre nagyobb szaktudást, egyre korszerűbb technikát követelt meg, alkotóikat is növekvő megbecsülés övezte és a mind értékesebb nyomtatványok immár önálló műként is elismerést nyertek.
Kialakult szervezett gyűjtésük, az ex librisnek már csak másodlagos feladata az, hogy a könyv tulajdonosát jelölje: a rajta szereplő név már a művészeti alkotást fémjelzi.
Az ex libris tipikusan modern művészeti ág, ezért jellemző, hogy főleg a nagyvárosokban erősödött meg, különösen ott, ahol egyébként is élénk művészi, szellemi élet folyt. Budapesten került sor először Magyarországon önálló ex libris kiállításra. Az első vidéki ex libris kiállításnak pedig Debrecen adott otthont 1928-ban, amely város akkoriban gyűjtői és művészei (Nagy József, Toroczkai, Dienes és Haranghy), valamint ezek egyesülete, az Ajtósi Dürer Céh révén akkoriban a II. világháború kitöréséig az ex libris élet központja volt.
Magyarországon is terjedőben volt a modern ex libris, igazán azonban a 20-as és főleg a 30-as években érte el a világszínvonalat a magyar művészek alkotásainak értéke is. Már ekkor kialakulóban vannak azok a gócpontok, amelyek azóta is a magyar ex libris fellegvárainak nevezhetőek.
Ilyen volt a minden tekintetben vezető szerepet vivő Budapest, ezen kívül Szeged, Debrecen és egyes erdélyi és partiumi városok (például: Brassó, Nagyvárad ): utóbbiak Trianon után is élénken részt vettek a magyar ex-libris-életben gyűjtőik és művészeik révén.
Tulok Péter
